Életképek II - kokszhuszárok

Miért rühellem a kokszosokat?

Szinte minden napra jut egy-két jómadár, aki kokszot akar. Íme, néhány pillanatkép.

Három pujáró, magasak és kövérek. Kokszot akarnak természetesen. Miután lefutottuk a szokásos köröket, a szóvivő kiböki: "Pedig szoktak kokszot árulni. Én itt vettem a múltkor. Egy ilyen vékonyabb srác adta. Vagy te voltál, csak azóta kigyúrtad magad?" És röhög a képembe. Diszkréten visszamosolygok, kurvaanyád-tekintettel. Heherészve, rajosan távoznak.

 

 

Azt magyarázzátok már meg nekem, hogy a vérbe lehet valaki olyan ostoba, miután mindent elmagyaráztam (kérdéseire válaszolva) egy termékről, mit tartalmaz, mi mire jó, mikor szedje, ő teljes komolysággal megkérdezi: "Akkor ez jó cucc?" - majd várja a választ?! Ilyenkor mondjam azt, hogy "nem, ne haragudj, mégse jó neked, nem majomeledel!!" ?

Cigánygyerek. Nagyon halkan beszél, résre húzott, komoly szemmel, keze a zsebében, nagyon tudja, mit akar. Valami olyasmit mond, hogy "szálkás". Ezt az egy szót. "Tessék?" Kihajolok a pultból, hogy jobban halljam. Erre megint: "Szálkás." "Mit szeretnél?" Továbbra is nagyon halkan, de már értem amit motyog. "Anyagotok van?" Kicsit fölmegy a pumpa. "Mirő beszélsz?!" "Szálkásító." "Nincs." El.

Nyitás előtt, két robotmozgású csillagharcos sapkában, "nakihaénnem" tekintettel. "Hellószia." "Sziasztok, parancsoljatok." "Danabolt árultok?" "Nem." Nem fér a fejembe, hogy ezt az egy szót miért nem érti meg soha egyik gyökér sem. Csodálkozva kérdi. "Nem? Vagy valamilyen gyúrós gyógyszert?" "Az volt kiírva, hogy gyógyszertár?" "nem..." Pillanatig még álldogálnak, míg leesik, hogy nekik itt babér nem terem, legfeljebb egy kövér saller, úgyhogy angolosan távoznak. Egyszer komolyan tarkón baszok egy ilyen tirpákot.

 Végül a kedvencem, legalább fél órát derültünk az eset után. 

Magas, szakadt, ragyás tezsvír meg egy ránézésre csöves öreg. "Szia tesó, danabolotok van?" Nincs. "És valami por, amitől lehet nőni? Csak tudod fél vesémet kivették, ezér nem merek nagyon kockáztatni... Van valamid, amit így szedhetnék?" Hú, ha kivették a fél vesédet, akkor nincs, de van itt egy bolt mögöttünk, nekik szerintem van. (Miközben próbálom diszkrét retorikával skippelni kevésbé konszolidált látogatómat, az öreg elkezd nekem asszisztálni, hogy nem kellenek ezek a porok, csak edzeni kell. Már szemrebbenés nélkül konstatálom, hogy az ifjabb szerecsenlovag egy jointot szorongat a beszélő kezében, amivel a hiányzó veséjét mutogatja a gyomorszájánál.) "És őnekik van ilyen amit én is szedhetek?" (Csak az edzéssel gyúrtam ki magam szálkásra a sitten, ecseteli közben élénken az öreg, közben olyan mozdulatokat tesz, mintha a legyeket hessegetné a feje körül és Terminátorból lenne a keze.) Igen, nekik biztosan van. "mit mondtál, hogy hívják a boltot?" Láng sport, itt van mögöttünk. "Oké, köszi tesó megnézzük!" (Húzza magával az öreget aki még mindig a képzeletbeli súlyokkal hadakozik a hatszáztizenkettes cellában...)
Remélem a Scitec elég felkészült és van külön növesztőporuk vagy kapszulájuk az efféle félveséjűeknek...

Csak néhány kiragadott eset, ezeket egy facebook csoportban gyűjtögetjük, onnan vettem át őket ide (ezek mind nálam voltak). Nem a kokszon szoktam felhúzni magam, megszoktam már, hogy körülöttem az emberek 80%-a kokszol, és nem különösebben érdekel. Végül is, ha ránézünk egy izmosabb emberre, első pillantásra nem tudjuk megállapítani, hogy kokszol-e. Ha idegen, és nem olyan jó barátunk, akinek semmi oka titkolózni, akkor száz százalék bizonyossággal nem is tudhatjuk meg soha, kokszol-e, vagy kokszolt valaha. Tehát, nem csodálkozom rajta, hogy amikor bejön valaki a boltba, vagy éppen a teremben az öltözőbe, simán rákérdez, hogy árulok-e kokszot.

A fő probléma azzal van, amit a kokszolás szimbolizál, és ami a kokszfogyasztók nyolcvan százalékára jellemző. A különösebb erőfeszítés nélküli, rövid távú gyors és látványos siker vágya, nulla IQ-val és hatalmas arccal párosulva. Nulla sportmúlttal letesózik, közvetlen és megmondja a frankót, hogy ő fejlődni akar, akár még kokszot is bevállal, nem gáz, ez csak egy kényelmesebb út. Beszedni néhány levél olcsó szemes kokszot és így felszedni öt-hat centit karra béna edzéssel és zéró sportmúlttal nem teljesítmény, mindenki képes rá (bár a legtöbb idióta még ennyire sem képes), ugyanezt elérni egy-két év kemény önmegtartóztatással és szigorú edzéssel már az. Csakhogy nekem nem egy-két év lazázásba, tízezer forintba és három hónap agyatlan kokszolásba került, míg elértem, hogy így nézzek ki, és amikor valaki nagy pofával elém áll, és azt mondja, hogy ő ezt néhány hónap alatt akarja elérni koksszal, és letesózik, mintha én is az ő fajtájából való tróger volnék, nagyon bizsereg a tenyerem, hogy tarkón basszam. Semmi közöm a kokszhoz, se tablettáshoz se szurishoz, nem is volt, nem is lesz. Azért, mert nem vállalok közösséget ezzel a söpredékkel és a mentalitásukkal. Hiszek abban, hogy a kemény munkának és az önfeláldozásnak megérik a gyümölcse, hogy érdemes és szükséges küzdeni, és sokszor a nehezebb utat kell választani.