Hogyan adtam le első 20 kilómat?

Önkritikai jellegű cikk következik arról, hogyan fogytam 3 hónap alatt 20 kilót két és fél évvel ezelőtt. Most már hatalmas ostobaságnak tűnik az egész. Persze, az ember utólag mindig okos. Amikor elkezdesz csinálni valamit, még csak egy kép van a fejedben a célodról, meg esetleg néhány ötlet, hogyan érd el. Összegyúród a különböző eszközöket és módszereket egy egységes tervvé. Vannak pillanatok, amikor megállsz, elgondolkodsz és felteszed magadnak a kérdést: "vajon jó úton járok-e kitűzött célom felé, vagy esetleg változtatnom kell a módszeren?". Ez a "know how". El akarod érni a célodat, és nem akarsz a semmiért dolgozni. Előtte azonban meg kell fizetned a tanulópénzt.

2009 tavaszán, életem első tervszerű tömegnövelési szakasza végén testsúlyom elérte a 96 kilót. Mivel a tömegnövelés nagyjából annyiból állt, hogy a rizs-virsli, tojás és csokoládé alapú étrendemhez minden elképzelhető táplálékkiegészítőt hozzáadtam a kreatintól a tömegnövelőkön át a glutaminig, teljesítményfokozókig és tesztoszteronszint-növelőkig, nagyjából úgy néztem ki, mint egy zsák krumpli. Izomzatomat teljesen elfedte a zsír. Erőszintem nevetségesen alacsony volt. Viszont rendkívüli motivációval mindent beszedtem, amihez csak hozzáfértem (szerencsére kokszhoz nem fértem hozzá), és annyit edzettem, amennyit csak bírtam. Gyakran naponta kétszer is. Az egóm akkorára nőtt, hogy elérte volna a csillagos eget, ha le nem törik. De letörték.

Ebben az időszakban ismerkedtem meg egy modell sráccal. Eszméletlen jó felépítése volt, kerek, szálkás izmok, kockás has, eres kar, minden. 180 centis magasságához volt 81 kg, nagyon alacsony testzsírral. Jómagam ekkor még keményen nyomtam a reggeli kakaóba áztatott zsemlét meg az edzés előtti tábla csokit, úgyhogy nagyjából úgy néztem ki mellette, mint Bud Spencer Terrence Hill mellett. Szinte gúnyosan jegyeztem meg magamban, hogy nagyobb vagyok nála. "Én is tudok így kinézni - gondoltam magamban -, csak le kell fogynom kicsit." Majd ledobok 8-10 kilót, aztán 85 kilósan a 175 centis magasságommal még jobban is fogok kinézni, izmosabb leszek nála.

Nem igazán akartam felfogni, amit mondott, bár tisztán értettem minden szavát. Tisztán kajál. Csak csirke-rizs és hal. Nyolc éve edz. Bólogattam rá, de mindig csak az az érzés áradt a tudatomba: "akkor is nagyobb vagyok nála...". Mintha a falnak beszélt volna. Az egóm túl nagy volt, és megakadályozott abban, hogy komolyan vegyem a tanácsait. Az járt a fejemben, hogy könnyedén meg tudom csinálni. Csak le kell fogynom.

Nekiláttam hát a "diétának". Teljesen magamtól. Senki sem segített. Nem is kértem tanácsot senkitől. Egyedül edzettem, egyedül diétáztam. Nem ismertem egyetlen testépítőt sem. Csak annyi fogalmam volt a dologról, amennyit összeolvasgattam a magazinokból meg az internetről. És persze az összes kiegészítőt megvettem. Minden doboz egy-egy újabb reménysugárral ragyogta be az edzést - talán majd ettől jobban megy, és jobban fogok kinézni... Így kerestem a megoldást a tömegnövelésre, aztán hasonlóképpen a diétára. Beláttam, hogy sokkal-sokkal szigorúbban kell vennem az étkezést. Nem zabálhatok akármit.

Sokkal keményebben akartam nyomni a diétát, mint bárki más. Eszméletlen vágy hajtott. Ha a testépítők naponta fél órát kardióznak, én kardiózok egy egészet. Ha húsz deka rizst esznek, én eszek tízet. Jóformán nem is bírtam másra gondolni. Az életemet az edzés határozta meg, és a DIÉTA. Semmi más nem számított. Kezdetben jól mentek a dolgok. Puffasztott rizst ettem csirkemellel, reggelire pedig zabot és tonhalat, egy szem paradicsommal. A zöldséget nem nagyon tartottam lényegesnek, a gyümölcsben levő cukortól pedig féltem, mint a tűztől. Csak három szót ismertem: FEHÉRJE, szénhidrát, és zsír. Legutóbbit igyekeztem teljesen kitörölni még a tudatomból is. 2 kilót fogytam hetente, minden nap 2-3 alkalommal álltam a mérlegre. Heti öt súlyzós edzés, és heti öt futás. Így telt az első hónap.

Aztán a fogyás kezdett lelassulni. Néha napokig nem mozdult a mérleg nyelve. A diétát még mindig kőkeményen tartottam, bár a közérzetem elég ingadozó volt. Ez nem keltett gyanút, mert sosem étkeztem igazi rendszer szerint, és nem vettem észre a figyelmeztető jeleket. Csirkemellet ettem, mert azt olvastam a magazinokban, hogy a testépítőknek csirkemellet kell enniük. Egy kilót, minden nap. Más húst nem voltam hajlandó megenni, kivéve a tonhalat. Arról is azt írták, hogy jó. Meg a puffasztott rizsről, meg a zabról. Más ételek nem léteztek számomra. Így csinálom, így a jó. A kiegészítők mentek továbbra is, nagy volumenben: előfordult, hogy a 2,3 kg-os proteint megettem 9 nap alatt. Nagyon kívántam az édeset. Vitaminokat nem szedtem, mert attól nem lehet fogyni. (Azelőtt sem szedtem semmit, amitől nem lehet közvetlenül nőni.)

Mivel a tükör nem mutatott lényegi változást, csak a mérleg, gondoltam, kicsit szigorítok a dolgokon. Elkezdtem napi kétszer futni a súlyzós edzés mellett. Az állóképesség jött rendesen, de gyakran egyszerűen nem volt erőm a futáshoz. Igen keveset ettem, főleg főtt csirkemellet fűszer nélkül, hozzá néhány lap puffasztott rizst. A rizst folyamatosan csökkentettem, eleinte étkezésenként 4-5 lapot ettem, végül már csak 1-2-t. A reggeli zabot is csökkentettem. A fehérje kell, így a hús mennyisége maradt. A szénhidrátból lehet testzsír, gondoltam, ezért ettem egyre kevesebb rizst és zabot. Más ételt egyáltalán nem fogyasztottam. Ha véletlenül félreettem (ilyen a három hónapban talán négy-ötször fordult elő, jelentéktelen mértékben), rögtön súlyos lelkifurdalást éreztem. Amúgy is általában depressziós volt a hangulatom. Így telt a második hónap.

Az igazi kínok csak ekkor jöttek. A fogyás nyolcvan kiló fölött kicsivel megállt. Valósággal csodálkoztam, hogyan lehetséges, hogy ilyen sok súlyt leadtam, és még mindig van rajtam egy csomó zsír?! Az izmaim fedettek voltak, a külsőm puha benyomást keltett. Hol van hát az a szikár, szálkás, eres test, amit már 85 kilósan el akartam érni?! Tovább növeltem a kardiót, már napi kétszer egy órát futottam. Az első alkalommal reggel éhgyomorra. A szénhidrátot csaknem nullára csökkentettem. Zsírt amúgy sem ettem. Inkább éhen pusztultam volna, minthogy zsírt egyek. A tonhalról is lemostam az olajat. (Viszont szedtem a CLA kapszulát, mert az "segít a fogyásban".) Aztán szép lassan elhagytam a sót is, mert olvastam a magazinokban, hogy a testépítők így csinálják a verseny előtt. És én úgy akartam kinézni, mint egy testépítő.

A diéta végén már csak csirkemellet ettem, meg reggel tonhalat. Zéró rizs. Zéró zab. Zéró só. Ez volt a mélypont. Szerencsére az edzés előtti energizálókat mániákusan szedtem, így kizsigerelt szervezetem mégis kapott némi ásványi anyagot (meglepő módon az energizálók ekkor már "nem működtek", nem éreztem tőlük semmit). Valószínűleg a kiegészítőkben levő "szemét anyagok" (minimális só, cukor és zsír) tartottak életben. Alkoholt ittam néha, és egyre antiszociálisabb lettem tőle. A diéta utolsó napján is bulizni mentünk. Már majdnem összejöttem egy csajjal, amikor minden átmenet nélkül eszméletlen bánat vett erőt rajtam és sírva fakadtam. Csakúgy. Vége volt a bulinak. Teljesen össze voltam törve testileg-lelkileg. A DIÉTA összetörte az egómat. Elvesztettem a fanatikus önkontrollt, és másnap nekiálltam zabálni.

3 hónap önsanyargatás szomorú eredménye

Három hónap alatt húsz kilót fogytam, fanatikus elszántsággal, és így néztem ki. Nem ettem zsírt és szénhidrátot, mégis zsíros voltam; nem ettem sót, ami megköti a vizet, mégis puha, vizes volt a testem. Lelkileg tönkrementem, depressziós voltam, és a tanulást elég rendesen elhanyagoltam. A három hónap alatt elnyomtam minden olyan belső impulzust, ami azt sugallta, hogy változtassak a táplálkozásomon, és ne legyek ennyire szigorú önmagamhoz. Megérte?

Az ember a hibáiból tanul. Én sokat tanultam belőle. Amikor a blogon diétákról beszélek, hidd el, tudom, milyen érzés ostobán belevágni és teljesen kiégni. Kitartani a végsőkig egy vesztes pályán, és várni, hogy végre feltűnjön a várva-várt cél. Másokat okolni a saját kudarcunkért. Azt is tudom, milyen hatalma van a táplálkozásnak az ember érzelmei és "lelke" fölött. Megtapasztaltam, hogy milyen kilúgozott aggyal, depressziósan, fáradtan, üresen, csalódottan bámulni a mérleg nyelvét. Rengeteg csalódás után mégis mindenkit arra bíztatok: diétázzatok! Tapasztaljátok meg saját magatokon, hogy milyen hatalmas pozitív és negatív energiákat lehet nyerni az ételekből a táplálkozási szokások segítségével!