Cukor Blues – avagy kerüld a cukrot, akár a mérget!

"A cukor nem egészséges" – ezt már a gyerekek is tudják, amikor isszák a Fantát vagy majszolják a csokit – csakúgy, minta a kamaszok, akik a "cukormentes" és "zéró kalóriás" üdítőket választják inkább, és a molett háziasszonyok, akik megnyugtatják magukat, hogy a süteményhez használt barnacukor egészségesebb (különben is a papának lesz), és a cukorbeteg nagypapa, aki megeszi a sütit. Mindnyájan tudjuk, hogy a cukor egészségtelen. De miért egészségtelen, és miért kellene elkerülnünk, mint a patkánymérget? Mi az a Cukor Blues?

William Dufty nem dietetikus vagy orvos, hogy "szakmabeli" kötelességének eleget téve informáljon minket – újságíróként rántja le a leplet a nagy összeesküvésről. A titkos összeesküvésről, mely egyik oldalról az élelmiszeripar fejesei, másik oldalról pedig a nassoló gyerekek, molett szüleik és cukros nagypapáik között jött létre. A társadalom összeesküdött önmaga ellen, hogy egyesek sok pénzt kereshessenek, a többiek pedig élvezhessék ízlelőbimbóik extázisát. Lássuk hát az árat, amit mi fizetünk ezért az ártalmatlan  kis örömért, akik csak egy kávét szeretnénk inni reggelire, egy kis szelet csokit tízóraira, egy kis kocka sütit ebédre és egy kis üdítőt vacsorára, de egyébként eszünk ágában sincs "nassolni", nem vagyunk "kövérek", és általában "odafigyelünk az egészségünkre"!

Dufty tipikus amerikai kölyök volt, akinek fogalma nem volt táplálkozásról és egészségről, egyszerűen megette, amit eléje raktak vay amit megkívánt. "Emlékszem, hogy nagyanyám cukorral hintette meg a meggyes és almás pitét, cukorral készítette a teasüteményt és a tortát, és cukrot szórt az őszi befőzés idején a fortyogó barack- és szilvalekváros üstökbe is. Cukor volt a paradicsomszószban és minden savanyúságban." "Csakis és kizárólag a család döntött arról, hogy a gyerekek mit ehettek. Nekünk nem sok beleszólásunk volt." Na, ki ismer rá a saját gyerekkorára?

A kis William semmi kirívó rosszaságot nem művelt, csakhogy egy nyaraláson rászokott a cukros szőlőszódára. Egyszerűen nem bírt ellenállni az édes italnak. "A szőlőszóda mámora eluralkodott rajtam." "Amikor szőlőlémániám a nyáron riasztó méreteket öltött, lopnom, csalnom és hazudnom kellett, hogy megszerezhessem." Kamaszkorban aztán előjöttek a pattanások, és a cukor blues folytatódott a középiskolában és az egyetemen is.

Aztán jöttek a munkás évek. "Nekem a nap mindig kávéval kezdődött: egy nagy bögre cukros, tejszínes kávéval. Délig megittam hármat-négyet is. Ettől aztán nem volt étvágyam ebédelni, csak Pepsi-Colát iszogattam. Mire eljött a vacsora ideje, olyan kábulatban voltam a cukortól, hogy egy pekingi kacsa vagy egy sült homár kellett volna ahhoz, hogy megéhezzem." Hirtelen, a semmiből betegségek tűntek fel: fejfájás, rosszullét, lázrohamok, aranyér. "Több mint tizenöt éven keresztül önként vállaltam az orvosok, kezelések, vizsgálatok, gyógyszerek és további gyógyszerek végtelen körforgását. Ez alatt a hosszú kálvária alatt nem akadt egyetlen orvos sem – pedig kezelt néhány tucat -, aki csak egyszer is feltette volna azt a kérdést, hogy vajon mit szoktam enni meg inni?" Javában tombolt a cukor blues, amikor végre sikerült kiugrani a körhintából. "A cukor méreg – olvastam -, rosszabb, mint az ópium, és veszélyesebb, mint a radioaktív csapadék. (...) A fájdalmakon kívül mást nem veszíthetek. Másnap reggel szilárd elhatározással keltem. A konyhából minden cukrot kidobtam. Utána azt is kidobtam, amiben cukor volt: müzlit, gyümölcskonzervet, tasakos levest, kenyeret, mindent."

A megváltás még sokáig váratott magára. A harc még nem ért véget – most kezdődött igazán. Jöttek az elvonási tünetek. Fejfájás, rosszullét. "Ismertem annyira a narkósokat, hogy ha kelletlenül is, de el kellett ismernem: közéjük tartozom. Elvonási tünetektől szenvedtem, amiről oly rettegve beszélnek. Végtére is, a heroin is egy vegyszer. Kivonják a nedvet a mákból, finomítással ópiumot nyernek belőle, abból további finomítással morfiumot, bégül heroint. A cukor sem más, mint vegyszer. Kivonják a nedvet a cukornádból vagy a cukorrépából, finomítással melaszt nyernek belőle, abból további finomítással barna cukrot, végül furcsa fehér kristályokat."

A másnap javulást hozott: ismét tudott enni, sőt, élvezte az ételek ízét. Néhány nap alatt megszűnt az aranyér és a fogíny vérzése, bőre regenerálódott, és elkezdett fogyni. ""Egy reggel borotválkozás közben felfedeztem, hogy van állam."

A történet vége igazi happy end: "öt hónap alatt kilencvenhárom kilóról hatvanegy kilóra fogytam, új testet, új fejet és új életet kaptam."

Mindenki azt énekli: Cukor Blues...

De én oly boldogtalan vagyok,

Hogy jobb, ha inkább meghalok.

Te tudod, szíved hova húz,

De én már csak túsz

Vagyok: foglyul ejt a Cukor Blues

Ó igen!

Az édes, édes Cukor Blues.

("Sugar Blues", Words by Lucy Fletcher, Music by Clarence Williams, © 1949 by MCA Music, A Division of MCA, Inc.; Greskovits Endre fordítása)

(A Cukor Blues 1923-as dal. 1923 Amerikában az inzulin elterjedésének és a szesztilalomnak az éve. Miközben cukorbetegek milliói kezdték injekciózni magukat, "olyan volt az ország, mint egy össznépi kijózanító, ahová a letartóztatott alkoholistákat vitték be éjszakára, akik ott falták a cukorkákat". (Dufty))

Forrás: William Dufty: Cukor Blues. Kétezeregy Kiadó, Piliscsaba, 2008, 3. kiadás